Divatos szó lett manapság az öngyógyítás, és sokféle kontextusban használják. Tavaly Júniusban szerepeltem a Ridikül c. műsor „Öngyógyítók” című adásában, és az ásványgyógyászattól a Pránanadin keresztül a szomatodrámán át a drogról való leszokásig sok minden megjelent az „öngyógyító” palettán. Egy egyéni szomatodráma-játékban új értelmet nyert számomra is ez a fogalom.

Az öngyógyítást gyakran szembeállítják az orvosi gyógyítással. A gyógyszerek, kezelések, műtétek néha túlságosan agresszív, beavatkozó jellege miatt sokan idegenkednek ettől az úttól, és keresik az alternatív megoldásokat. De vajon attól, hogy valami „alternatív”, biztos, hogy kevésbé avatkozik be a gyógyulás amúgy természetes menetébe?

Van egy latin mondás, amit még az orvosi egyetemen is tanítanak: „Az orvos kezel, a természet gyógyít.” Ez legalábbis némi alázatra kellene, hogy intsen minden orvost és segítőt. Senkinek sincs akkora ereje vagy hatalma, hogy meggyógyítson egy másik embert. Sem orvosnak, sem alternatív módszerrel dolgozó segítőnek. Legfeljebb arra kapott felhatalmazást, hogy támogassa, kísérje őt a gyógyulása útján.

De mi a helyzet akkor az öngyógyítással? Saját magunkat vajon meggyógyíthatjuk?

Az öngyógyítást sokan úgy képzelik, mint a beavatkozó, invazív módszereket és kezeléseket. Azt gondolják, hogy ha mindent megtesznek a gyógyulásukért, akkor el is érik a vágyott célt. De ez is csak egy illúzió. Nem tudjuk 100%-ig a kezünkbe venni a gyógyulásunkat, és sokszor nem elég az sem, ha mindent megteszünk érte – szó szerint mindent. Nem elég, ha elképzeljük, ahogy a kis immunsejtecskék megölik a rossz sejteket, és nem elég, ha hiszünk benne. Néha hiába minden igyekezetünk, nem gyógyulunk meg.

Nem akarni kell, hanem lehetővé tenni

Nemrég volt nálam egyéni szomatodrámán egy hölgy. A játékából az derült ki, hogy nagyon akar mindent, a gyógyulást is. Kész volt mindent megtenni érte, kipróbált sokféle módszert, elment sokféle szakemberhez, de a vágyott gyógyulás még nem következett be. Kiderült, hogy azt képzelte, mindent kézben tarthat. A nagy fordulat akkor következett be a játékában és őbenne is, amikor egyszer csak ráérzett, hogy a gyógyulást nem akarni vagy csinálni kell, hanem sokkal inkább hagyni, lehetővé tenni. Például ráhagyatkozni a természet gyógyító erejére, ami körülölel minket: a levegő, a víz, a föld, a növények… körül vagyunk véve gyógyító erőkkel. Milyen jó lenne, ha észrevennénk őket, és hagynánk, hogy gyógyítsanak: egy kellemes séta a szabadban, a jó levegőn, egy gyógytea vagy épp az ásványok hatása – ki miben hisz.

Gyógyulás és önismeret

Szoktuk mondani, hogy a szomatodráma játékoknál sem cél a gyógyulás, sokkal inkább egy mellékhatás. Azáltal, hogy ráismerünk az életünket láthatatlanul mozgató és irányító erőkre, lehetőségünk nyílik változtatni az addig megszokott működéseinken. A felismerés egy pillanat, a gyógyulás egy folyamat. Egy-egy játékban nem meggyógyulunk, hanem a gyógyulásunk kódjának számzárait fedezzük fel, lépésről lépésre. Mi az az esemény az élettörténetünkben, amit még nem tudtunk megnyugtatóan a helyére tenni? Melyek azok az érzések, amelyekkel még nem tudtunk megbarátkozni? Minden válasz ott van bennünk. A szomatodráma abban segít, hogy ezeket a válaszokat megleljük. Egy-egy felismerés önmagunkkal kapcsolatban be tudja indítani a gyógyulási folyamatokat, és onnantól kezdve a természet már végzi a dolgát. Mindössze annyi a feladatunk, hogy elgördítsük az akadályokat a gyógyulásunk elől.

Szerző: Zádrovich Aliz szomatodráma játékvezető, terapeuta (www.bodyandlife.hu)