Az önismereti úton elérkezhetünk egy ponthoz, amikor tágabb, spirituális nézőpontból szeretnénk rálátni mindarra, ami velünk történik. Vajon miért működtetjük pont ezeket a viselkedésmintákat? Mit hozunk előző életeinkből? Milyen karmikus adósságokat kell letörlesztenünk? Egyáltalán, mi az életfeladatunk, amiért a Földre jöttünk? A miértek kutatása viszont sokszor csak eltereli a figyelmünket a jelentől, az élettől, a földi életben való boldogulástól, és az olyannyira vágyott békéhez sem visz közelebb.
Sokszor találkozom azzal a jelenséggel, hogy valaki magas rezgésszintekről, magas fokú tudatosságról beszél, de az élete nem ezt tükrözi. Alapvetően nincs békében magával, az életével, a családtagjaival, nincsenek valódi, tápláló emberi kapcsolatai. Olyan, mintha a spiritualitás jelszavával kivonta volna magát az életből, és nem azzal foglalkozik, ami nehézséget jelent neki, hanem inkább angyalszárnyakra ül, fénybe burkolózik, és magas szinten rezeg.
A spiritualitás nem arra való, hogy felemelkedjünk valamilyen eszményi magaslatra, ahova elmenekülhetünk a nehézségeink elől. Az út önmagunk, igazi lényegünk felé nem a miérteken keresztül vezet.
A miérteket az egónk keresi
Amikor próbálunk valamit megérteni, beindul a racionális, gondolkodó részünk. Elkezd pörögni az agyunk. Nincs ez másképp akkor sem, ha spirituális kérdésekre keressük a választ. Az egónk, az elménk akarja érteni a dolgok miértjét, okokat és okozatokat keres. Ha találunk egy összefüggést, egy értelmes magyarázatot valamilyen minket foglalkoztató kérdésre, átmenetileg megnyugszunk. Ez az aha-élmény. „Ja, már értem! Szóval azért viselkedem úgy a főnökömmel, ahogy, mert apámra emlékeztet, aki gyerekként elnyomott engem. Sőt, előző életemben rabszolga voltam, és folyton kizsákmányoltak. Az eggyel korábbi életemben viszont én voltam egy zsarnok, és most ennek az adósságát kell letörlesztenem.” Így már minden világos, összeraktuk a képet, amitől az egónk megnyugszik egy időre. De attól még maga a probléma – hogy újra és újra elnyomnak minket vagy mi nyomunk el másokat – nem szűnik meg.
Meg akarjuk érteni a megérthetetlent
Amikor reinkarnációról, előző életekről, karmáról és egyebekről beszélünk, és ezeket kutatjuk, olyasmit akarunk ésszel megérteni, amit nem lehet. Legfeljebb egy kis szeletére fókuszálhatunk rá a nagy egésznek, de magát a „nagy egészet” nem foghatjuk fel, nem érthetjük meg, nem láthatjuk át. Azzal, ha megfejtjük, hogy milyen életeket éltünk korábban, nem vagyunk előrébb annál, mintha az aktuális elakadásunk jelenbeli okára találunk egy választ. Csak máshogy közelítünk. Rosszabb esetben össze is zavarodhatunk, és úgy érezhetjük, a kutakodásnak, mélyebbre ásásnak sosem lesz vége. A földi életet pedig elkezdhetjük alacsonyabb rendűnek gondolni, és a spirituális magaslatokhoz képest értelmetlen szenvedésnek tűnhet az, amit életnek nevezünk. Ahelyett, hogy valóban jobban lennénk, elkezdünk eltávolodni a problémáktól, az élettől.
Felülemelkedés helyett találkozzunk azzal, ami van!
Én azt gondolom, hogy egyáltalán nem a miérteket kell keresni. Ha például van egy betegségünk, annak sem az okát kell elsősorban megértenünk, hanem közelebbről megismerni magát a jelenséget. Hogy van jelen az életünkben az adott betegség vagy probléma? Milyen élményünk van róla? Milyen érzéseket kelt bennünk? Hova visznek minket ezek az érzések?
Általában önmagunkon belüli viszonyulásokhoz jutunk. Hogyan bánunk saját magunkkal? Hogyan vélekedünk a világról, és benne a saját helyzetünkről? Milyen reakciókat adunk a minket ért ingerekre? stb. Ahhoz, hogy jól legyünk, bőven elég ezeket a viszonyulásokat megváltoztatni, újraírni, újrakeretezni. A szomatodráma-játékokban mindezt élményeken keresztül tesszük. Nem csak mantrázzuk, hogy „szeretem magam”, hanem megtapasztaljuk, milyen érzés, amikor esetleg fényév távolságra vagyunk önmagunktól, és milyen, amikor újra elkezdünk közelíteni, felvesszük a kapcsolatot saját magunkkal. Belemegyünk a konfliktusokba, lejátsszuk őket, ezáltal el tudnak gördülni a lelkünket nyomó óriási kövek, és fel tud tárulni a bennünk lévő bölcsesség és szeretet.
A békét nem a válaszok hozzák
Ha fel tudjuk adni a miértek keresését, rájövünk, hogy minden RENDben van. Működik egy nálunk nagyobb erő, egy rendező elv – nevezhetjük ezt Istennek, Univerzumnak, sorsnak, bárminek -, amit esélyünk sincs átlátni vagy megérteni, pláne irányítani. De nem is ez a dolgunk. Sokkal inkább az, hogy ehhez a mindent átható rendhez visszataláljunk önmagunkon belül. Hiszen mi is ennek a RENDnek a részei vagyunk.
A spiritualitás lényege is az – legalábbis szerintem -, hogy visszataláljunk a lelkünkhöz, a bennünk élő végtelen szeretethez, és ezt a kapcsolatot ápoljuk egy életen át. Ha kapcsolatban vagyunk a lelkünkkel, tudunk szeretetet adni és kapni, és ez a legtöbb, amit tehetünk. Végső soron ez minden ember küldetése a Földön.
Ebben segítenek a szomatodráma-játékok is. Találkozunk érzelmekkel, gondolatokkal, hiedelmekkel, és ezeken, mint egy kusza „bozótoson” átverekedve magunkat egyszer csak eljutunk egy szép tisztáshoz, a lelkünk bölcsességéhez, ahol már nincsenek kérdések, kételyek. Rend van, béke és harmónia. Ebben a közegben pedig természetes módon megjelenik és kiárad a szeretet, ami gyógyít. Minket is, és rajtunk keresztül a világot is.
Ha szeretnéd megtapasztalni ezt az élmény, gyere el a következő csoportos szomatodráma-napra október19-én vagy jelentkezz be egyéni konzultációra!
Zádrovich Aliz szomatodráma játékvezető, terapeuta, újságíró
Csatlakozz "Önismeret és gyógyulás" Facebook-csoportomhoz!
